Ally Condie - Reached (Célhoz érve)

Bár a második kötet, a Crossed vége nem váltott ki belőlem olyan komoly várakozást, mégis a megjelenése után viszonylag hamar megszereztem, és nekikezdtem a trilógia befejező kötetének az olvasásához. Sajnos volt bennem egy olyan jellegű kis kimondatlan remény is, hogy ez a rész majd talán feledteti velem a második kötet kevésbé élvezetes és izgalmas voltát. Azt hiszem, megvan ilyenkor az emberben a vágy, hogy megtalálja a korábbi félresikerült dolgok miatt a korrekciót, amik a végére az egész élményt megszépítik. Ha őszinte akarok lenni, akkor nem mondhatom azt, hogy ezt maradéktalanul megtaláltam a Reached című kötetben.

A könyv ezúttal nem csupán fejezetekre, de nagyobb egységekre, egészen pontosan öt részre van tagolva, és minden résznek van külön címe, amely nagyjából lefedi a mögötte rejlő tartalom középpontját. Emellett nagyon is kellemes meglepetésként ért, hogy a fejezetekben ezúttal nem csak Ky és Cassia nézőpontja váltogatja egymást, hanem becsatlakozik Xander is, aki - mint korábban említettem - a kedvenc szereplőmmé vált.

A második kötetben hiába talált egymásra a két szerelmes, most ismét távol kerültek. Cassia a fővárosban dolgozik osztályozóként, Ky pedig Indie társaságában a szélső tartományok egyikében állomásozik, és pilótaként segít a Felkelésnek. Érződik a levegőben a feszültség, ahogy felmerül a kérdés, hogy vajon a távolság, és a másik lány közelsége, elérhetősége mennyiben befolyásolja Ky és Cassia kapcsolatát. Eközben Xander szintén az egyik határ menti tartományban dolgozik eleinte hivatalnokként, később pedig orvosként, és szintén a Felkelés oldalán, amivel azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, mivel talán már a második kötetben is megemlíti (de ha nem, akkor minimum érezteti) az írónő.

Az elején - meglátásom szerint - kicsit lassan, vontatottan zajlanak az események, kell egy kis idő, és jónéhány oldal, mire ténylegesen bepörögnek a dolgok, és elkezd érződni, hogy a Felkelésnek megvan az esélye a hatalomátvételre. Azonban akármennyire is várták ezt a pillanatot hosszú idő óta már nagyon sokan, most mégis felmerül a kérdés, hogy vajon mennyiben különbözik a Társadalom és a Felkelés rendszere egymástól? Ami pedig talán még ennél is fontosabb, hogy vajon a cél valóban szentesíti-e az eszközt? Számításba vettek-e minden lehetőséget, amikor belevágtak az akcióba, vagy csak az egyre sürgetőbb körülményeket tartották szem előtt?

A korábbi két kötetben megszokott könnyed, olvasmányos stílus a Reachedre is ugyanúgy jellemző marad, amit mindenképpen pozitívumnak említenék meg a könyvvel kapcsolatban. Sajnos azonban azt éreztem, hogy az írónő minden igyekezete ellenére, hogy fordulatossá tegye a trilógia utolsó részét is, ez csak nagyon ritkán sikerült, és a cselekmény inkább ellaposodott, ha nem is vált teljesen unalmassá.

Nem volt meg a késztetésem arra, hogy faljam az oldalakat, nem emésztett fel az izgalom, hogy vajon mi is fog történni a következő oldalon, fejezetben, részben. Az elvarratlan szálak szépen a helyükre kerültek, a sok-sok miért megmagyarázódott, azonban a célzásokat nem éreztem eléggé finomnak ahhoz, hogy az olvasónak meglegyen a maga kis diadala, ha esetleg rájött egy összefüggésre még az előtt, hogy kimondták volna hangosan is. Inkább nevezném kiszámíthatónak az ilyen logikai kapcsokat, illetve az események láncolatát is, mint meglepőnek vagy megdöbbentőnek. Persze hozzá tartozik ehhez a műfajhoz, hogy happy endet vár az olvasó, és valószínűleg csalódna is, ha nem kapná meg, ugyanakkor nem tartom mindegynek, hogy hogyan is jutunk el ehhez a jól kiszámítható - és emiatt biztonságot nyújtó - ponthoz.

Összességében úgy gondolom, hogy a Matched, Crossed, Reached trilógia nem rossz egy könnyed olvasmánynak a modern disztopikus irodalom rajongói számára, de ugyanakkor szerintem lehet ennél jobbakat is találni ebből a műfajból, és akinek nagyon kiszámolt az ideje, amit olvasással tud tölteni, annak inkább azt javasolnám, hogy másik könyveknek fusson neki első sorban.