Arkagyij és Borisz Sztrugackij - A hétfő szombaton kezdődik

Valószínűleg már észre vettétek, hogy van egy tendenciám arra, hogy borító alapján válasszak könyvet, ami lehetséges, hogy nem túl jó szokás, mégsem tudok lemondani róla, és újra meg újra megtörténik, hogy a fedőlapon akad meg a szemem egy üzletben. Eddig még nem kellett csalódnom az ilyen jellegű megérzésemben, így minden bizonnyal ez hozzá segít ahhoz, hogy továbbra is megbízzak ebben a módszerben.

A Sztrugackij testvérek kötetén is így akadt meg a szemem az egyetemi könyvtár jegyzet- és könyvesboltjának kirakatában, miközben az aulában lézengtem. Miután pedig a borító magára vonta a figyelmemet, már csak egy pillantás választott el a címtől, ami azonnal meggyőzött arról, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Ez az egyik legfrappánsabb és figyelemfelkeltőbb cím, amit az utóbbi időben láttam!

Nem sokkal később be is szereztem a könyvet, és nekikezdtem az olvasásának. Már a fülszöveg előre vetítette, hogy a Sztrugackij fivérek két síkúnak szánták a történetet, melyben a fantasy jellegű felszín alatt egy szatirikus ábrázolás bújik meg az irodában dolgozó kisemberek mindennapjairól. Hasonló esetben, amikor előre felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes a sorok között olvasni, mindig extra alapossággal látok hozzá a történethez, és igyekszem megtalálni benne azt a bizonyos többrétegűséget, ami elméletileg az alapját képezi, és a lényegét adja. Nem állítom, hogy A hétfő szombaton kezdődikben olyan iszonyatosan egyszerű lenne felfedezni ezt a kettősséget. Bizonyos helyeken nagyon feltűnő a mélyebb mondanivaló, máshol viszont egyáltalán nem jellemző, és inkább elviszik a történetet a megjelenő fantasztikus elemek, és a képzelt világ bemutatása.

Egészen addig, amíg egy barátom fel nem hívta rá a figyelmemet, fel sem tűnt, hogy a főszereplő, Szaska, akinek a szemszögéből láthatunk mindent, mennyire iszonyatosan idegesítő. Pedig visszagondolva tényleg az. Nagyon is. Még egy ilyen tesze-tosza alakot marha nehéz találni a világirodalom főhősei között. A legképtelenebb és legmegalázóbb dolgok úgy történnek meg vele, hogy szinte el sem csodálkozik rajtuk, arról pedig szó sincs, hogy esetleg megvédje magát. Valahogy, amikor én olvastam a könyvet, annyira kizártam gondolatban ezt a bénázó főszereplőt, hogy inkább csak egy furcsán megírt narrátornak tűnt, mint a történet részének. Egyáltalán nem tudtam sem empatizálni, sem kapcsolódni vele, ami sokszor a legfontosabb szempont az élvezhetőség tekintetében. Legjobb esetben is csak semmilyennek lehet nevezni ezt a főszereplőt, jónak semmi esetre sem.

A helyzetet többé-kevésbé megmentette az, hogy a három részre osztott történet második szakaszában megjelenik a többi szereplő, akik viszont rendkívül érdekesek. A BOVATKI igazgatója pédául, aki egyszerre két személy egyben, kimondottan izgalmas karakter. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy az ő rejtélyére fény derül a regényben - mert szerintem viszonylag sok minden maradt a levegőben lógva -, de végül mégis központi kérdésévé válik a történetnek. Összességébe véve lehet azt mondani a BOVATKI-ban dolgozó személyekről, hogy furcsák és különlegesek, és ha odafigyel az ember olvasás közben, akkor felfedezheti a kifinomult, szarkasztikus humort, ami valahogy a természetesség álcája alá rejtőzve könnyedén észrevétlen maradhat a karakterek bemutatása során.

Számomra nem volt mindig teljesen egyértelmű, hogy ki mennyi idős az intézetben, vagy miként maradhattak ilyen sokáig életben, mivel erre semmiféle magyarázat nem érkezik. Addig rendben van, hogy varázslók és boszorkányok, de ezen túl mégsem derül ki igazán, hogy mi a szereplők hosszú életének titka. Ez, persze, csak egy mellékvágány, de mivel most betört a gondolatmenetembe, ezt is megosztottam. :D

Nem állítom azt, hogy tökéletesen tisztában vagyok a korszak orosz történelmével, így könnyedén előfordulhat, hogy bizonyos célzások vagy karakterhasonlóságok felett elsiklott a figyelmem, és így nem tudtam teljes egészében kiélvezni a könyv mondanivalóját és szatirikus jellegét. Ettől függetlenül olvasható és szórakoztató. Az úgynevezett "felső rétege" a történetnek, ami erősen fantasy stílusú, egy valóságos őrület, de a jobb fajtából. Néha ez alól egyértelműen kitűnik, egyes esetekben pedig még meg is fogalmazódik az "alsó" megbúvó, komolyabb jelentéseket hordozó réteg.
Visszagondolva legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy ez egy lassan bemelegedő regény, aminek az első része még nagyon furcsa, a főszereplő rettenetesen idegesítő, és nehezebb megállni, hogy ne rakja le az ember, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy nehezebb felvenni, és folytatni a történetet, mert nem érezhető igazán, hogy ez az egész bárhova is vezetni fog. Az események látszólag teljesen értelmetlenek, abszolút kiszámíthatatlan, hogy mi fog jönni a következő pillanatban, ami alapvetően jó lenne, ha egy koherens elbeszélésről lenne szó, de a könyv első részére ez nem igazán mondható el, így a kiszámíthatatlanságot nem az írói bravúrosság adja, hanem az inkoherencia. Az egészet leíró talán legjobb kifejezés az abszurd.

A második rész már lényegesen jobb, bár még mindig sok minden lóg a levegőben, mégis tisztább az eseménysor, olvasmányosabb, gördülékenyebb a történet, a harmadik rész pedig már kifejezetten izgalmas és magával ragadó, így tehát elmondható, hogy egy biztosan felfelé haladó íve van a regénynek. Én személy szerint jobban kedvelem az ilyen könyveket, mint a biztonságos tempóban lefelé ívelő történeteket, ahol egy zseniális kiindulópontról a totális bénázásig fajul a cselekmény a kötet legvégére.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Metropolis Media
Oldalszám: 248

Lauren Graham - Egy nap talán

Milyen is lehet az, amikor egy színésznő könyvet ír egy kezdő színésznőről? Engem alapvetően ez a kérdés csábított olvasásra, amikor megláttam Lauren Graham, a Szívek szállodájának különc anyukáját alakító színésznő regényét. Végül is ő csak tudja, hogy miként műdnek ezek a dolgok, hogyan lehet eljutni odáig, hogy valaki komolyabb szerepet kapjon egy filmben vagy tv sorozatban.

Elolvasható, egyszerű és könnyed szórakozás, de nem mondanám, hogy el voltam ragadtatva. Egy ötös skálán mondjuk, hogy hármast adnék rá. Itt-ott vannak jó poénok, és érdekes valamennyire belülről látni egy olyan világot, amit máskülönben esélyem sem lenne megtekinteni, de ez minden.

A főszereplő egy húszas éveiben járó lány, Franny Banks, aki mindent igyekszik elkövetni azért, hogy állandóan foglalkoztatott színésznő legyen. Nem is igazán a hírnév hangsúlyos a könyvben, inkább az, hogy legyen rendesen munkája. Mellé jön még két fő karakter, a lakótársai, Jane és Dan. Mindhárman tulajdonképpen a filmiparban szeretnének elhelyezkedni, csak más-más területen, és mindannyian a létra legaljáról küzdik fel magukat apró lépésekkel.

Itt fel is merül az első probléma a könyvvel kapcsolatban. Ez a két fontosabb mellékszereplő nincsen túl jól kidolgozva. Úgy nagy általánosságban kapunk egy képet róluk, de semmi különösebben jó karakterrajz vagy karakterfejlődés nem zajlik le az ő esetükben (Frannyében is alig, ha már ez utóbbinál tartunk). A másik nagy probléma velük kapcsolatban, főleg Dannél, hogy részletesen le van ugyan írva, hogy miként küzdenek a saját kis munkájukkal, de a kötet előrehaladtával egyáltalán nem kerekedik le a történetük. És megint csak: a főszereplőé sem. Az mondjuk, legalább elindul valamilyen úton, inkább olyan sejtetős jelleggel, de aztán snitt, vágás, függöny leenged, és vége! A többit találjuk ki magunknak mi olvasók. Oké, hogy léteznek nyitott befejezések, na de ennyire?! Teljesen összecsapott a könyv vége.

A cselekmény valamennyire fel van építve egy vonal mentén, de azért erős kilengések vannak még ebben is. Az E/1-es szempont szerencsés, mert jól lehet vele takarózni ezekben a helyzetekben, de ha őszinte akarok lenni, akkor egy kissé kaotikus volt a teljes regény, ahogy pedig a végéhez közeledik, csak egyre rosszabb. Tényleg olyan, mintha az írónő időre dolgozott volna, és az utolsó fejezeteknél már ott állt volna a feje fölött lábdobogtatva, és bizonyos időközönként fájdalmasan ciccegve a kiadó, hogy ugyan mikor készül már el végre. Mikor láttam, hogy már csak úgy 10-20 oldal van hátra, már akkor feltettem a kérdést, hogy vajon ezt most, hogy fogja lezárni? Olyannyira bele volt még gabalyodva a történet közepébe, hogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy minden szálat el tudjon varrni. Nem is tudott.

A tanulság pedig ez a könyv alapján, hogy Lauren Graham bár tud írni, de még mindig jobb színésznő, mint írónő. Illetve jól látható, hogy a Szívek szállodájában betöltött szerepe nagyon illik rá (vagy benne felejtette magát ebben a szerepben, de reméljük, hogy ennél profibb). Ha valakit érdekel, hogy egy kezdő színésznő miként próbálkozhat egyáltalán boldogulni egy olyan nagyvárosban, mint New York, akkor egy könnyű nyár esti olvasmányként kezébe veheti ezt a regényt, de ne várjon tőle világmegváltó dolgokat.

Paraméterek:

Kiadó: Ballantine Books (eredeti), GABO (magyar)

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma: 344 (eredeti), 464 (magyar)

Eredeti nyelv: angol

Jodi Meadows - Infinite (Newsoul #3)

A Newsoul fantasy trilógiának a befejező kötete az Infinite, ami viszonylag rövid, de annál eseménydúsabb időtartamot ölel fel főszereplőink életéből. A sorozat mondhatni teljesen megfordult az első részhez képest, ami kicsit túlságosan is lassan, szinte egyhangúan, kizárólag az érzelmekre építve telt el, az utolsó kötet azonban kifejezetten pörgősre, kalandosra sikerült, viszonylag kevesebb romantikus jelenettel, ami korábban nagyon is lányossá tette ezt a trilógiát.

Ha már a kötetek dinamikájánál tartunk, valószínűleg a második kötet, az Asunder volt a legjobb egyensúlyban, ami az érzelmes és az akció jeleneteket illeti. Ahogy az első kötetben, az Incarnate-ben kissé túlságosan hosszúra sikeredtek a lassú jelenetek, úgy ellenben a harmadik rész inkább túlpörgetettnek mondható. Egyébként is sok esetben érezhető, hogy „izzadságszagú” a regény, ami abból fakad, hogy az írónő a végére akarta hagyni Ana és Sam szerelme beteljesülésének nagy jelenetét, ettől viszont minden korábban elkezdett romantikus részletet valamilyen módon félbe kellett szakítania, és ez sokszor erőltetettre sikerült. Annyira nem vészes, mert igazán csak a kötet befejezéséhez közelítve, amikor már igen sokadjára történik valami hihetetlen közjáték a bensőséges pillanatok megszakítása érdekében, válik feltűnővé és valamelyest zavaróvá. Bár ez egyéni, hogy ki hányadik ilyen zsánerre épülő jelenettől kezdi kitépni a haját.

A történet éppen ott folytatódik, ahol az Asunderben abbamaradt. Anat tehát száműzték a városból, és Sam úgy döntött, vele tart majd az útja során, ami a körülményekhez képest egy egész nyugodt kis megoldásnak hangzik, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Még el sem kezdenek csomagolni, amikor hatalmas földrengés rázza meg Heartot, és ha ez még nem lenne elég, egy csomó embert megtámadnak azon az éjszakán, akik szimpatizálnak az új lelkekkel és védeni próbálják őket. Persze Anaék sem maradnak ki a buliból, sőt, a barátaik sem, úgyhogy egy egészen új tervvel kell előállniuk, méghozzá a lehető leggyorsabban. Hamarosan kisebb csoport gyűlik össze a város könyvtárában, hogy megvitassák a teendőket. A végleges döntés szerint pedig egy komolyabb létszámú társaság készül fel végül is arra, hogy útnak induljon, mivel a város nem biztonságos már többé számukra.

A történet kalandos jellegének jót tesz az, hogy a helyszín lényegesen tágasabb keretek között mozog, és a karakterek nincsenek most már bezárva egyetlen város területére. Bár a szereplők száma viszonylag limitált, mivel egy kis csoportban mozognak a regény legnagyobb részében, de ez idő alatt éppen elég elfoglaltságot talált ki számukra az írónő ahhoz, hogy ne váljon unalmassá a történet.

Ahogy az egy befejező részhez illik, az eddig csak sejtetett dolgokra, titkokra szépen lassan fény derül, és a puzzle összes darabja idővel a helyére kerül idővel. A történet szépen kerekedik ki, és végül is a kiegészítő részben, a The Phoenix Overture-ben megírt cselekmény is valamelyest elmondásra kerül Ana által, amikor végre többé-kevésbé sikerül lefordítania a templomban szerzett könyveket. Így tehát az sem marad ki semmi igazán fontos részletből, aki nem olvassa a kiegészítő kötetet. Az ilyen módon elhangzottakból egyébként még egy fokkal biztosabbá válik, hogy az írónő egyszerre szánta a trilógiát disztópiának és fantasynak, elvégre itt játszódik a Földön egy kataklizma utáni időben, és mégis megjelennek a különböző mágikus lények, amikkel azért jelenleg nem futunk össze nap mint nap.

A korábbi többféle morális kérdésből, most inkább arra az egyre helyeződik a hangsúly, hogy ki hogyan reagál a tényre, hogy 5000 évvel korábban beleegyeztek, hogy a reinkarnálódásukért cserébe Janan mindig elfogyasszon egy új lelket, aki így soha nem kaphatja meg az élet lehetőségét. Egy kicsit túlkapásnak érzem egyébként a reakciókat, amit az írónő ebben a helyzetben az embereknek tulajdonít. A végére egész jól letompítja azzal, hogy nagyjából két táborra oszlanak az alapján, hogy megérinti-e őket ez az információ vagy sem, és hogy kimondja, hogy persze mindenki fél a haláltól, és valamilyen módon még érthető is, hogy ezt választották, de őszintén elgondolva… nem hinném, hogy sokan elutasítanának egy ilyen ajánlatot. És az sem tűnik valószínűnek, hogy összeomoljanak a gondolat súlya alatt, amikor az egész annyira absztrakt és távoli valójában.

FIGYELEM! ENYHE SPOILER! Én személy szerint kicsit csalódásként éltem meg az utolsó igazán nagynak szánt jelenetet. Valahogy lapos volt. Az első rész végén annyira jól sikerült az akciós befejezés, ezzel szemben itt most jóformán társalgással és zenélgetéssel letudták a végső „nagy küzdelmet”. Alapvetően tetszett maga a megoldás, ötletes és kedves volt, de a kivitelezés nem volt az igazi.

Összességében azt lehet mondani a Newsoul trilógiáról, hogy kellemesen szórakoztató, de semmi igazán extra. Itt-ott vannak benne szellemes beszólások, jópofa jelenetek és izgalmas akciók, de nem tud fenntartani egy állandó felfokozott hangulatot, amitől igazán letehetetlenné válik egy könyv. Mivel magyar fordítás (egyelőre) nem jelent meg, ezért inkább azoknak tudom ajánlani, akik nem bánják, ha angolul kell olvasniuk, esetleg szeretnének egy kicsit gyakorolni (a reported speech-ben különösen ott van a toppon a sorozat az E/1-es mesélő jellege miatt).

Paraméterek:

Kiadó: Katherine Tegen Books

Kiadás éve: 2014

Oldalak száma: 418

Nyelv: angol

Jodi Meadows - Phoenix Overture (Newsoul 2.5)

Gyakran láthatjuk mostanában, főleg a sikeresebb sorozatok (leginkább trilógiák esetében), hogy készülnek amolyan, talán köztesnek nevezhető epizódok. Ezeket általában a számozásban is jelölik, mint feledik részek. Hosszúságra sem felelnek meg a sorozat egy teljes kötetének, inkább csak kisregények. Ilyen a Phoenix Overture is, amely a Newsoul trilógia kezdete előtti időket mutatja be, amikor az embereknek még csak egy élete volt, és nem kezdődött meg sorozatos inkarnációjuk, ahogy azt már később a sorozat első kötetében, az Incarnate-ben láthatjuk.

A kisregény tulajdonképpen magában is olvasható, így is egy történet, bár a befejezés egyértelműen lezáratlan, és csábít arra, hogy belekezdj a teljes trilógiába. Alapvetően a második és a harmadik rész közötti könyvnek jelölik, mert időrendileg ekkor adták ki, mégis az első kötetnek az ajánlója olvasható a végén, amiből sejthető, hogy inkább egy bevezető történetnek szánták. Valójában, aki már belekezdett a trilógiába, annak nagyjából bármikor olvasható. Nem tudom, a trilógia spoilerezi-e le jobban a kisregényt vagy fordítva, mindenesetre én megmaradnék az időrendiségnél, és a második-harmadik kötet között ajánlanám a fogyasztását.

Megjelennek a trilógiából már jól ismert karakterek: Stef, Whit, Orrin, Cris és Sarit, illetve mellettük néhány új szereplő is. A történetet Sam (vagy Dossam, ahogy tetszik) szemszögéből olvashatjuk, tehát ezúttal ő a főszereplőnk. Külön érdekes, hogy így az eredeti születési nemük szerint láthatjuk a karaktereket. Mint a trilógiából tudhatjuk, az inkarnáció nem mindig ugyanolyan nemet eredményez, így vannak, akiket a teljes kötetekben egy másik nemben ismerhetünk meg, és a váltás elég érdekes.

Tehát az időben nagyjából 5000 évet ugrunk vissza, amikor az emberek szenvednek az aszálytól, nincs igazán mit enniük, és elkeseredetten követnének bárkit, aki ennél jobb vagy egyszerűen más jövőt ígér nekik. Rendszeresen megemlítik a Kataklizmát, ami kipusztította az emberiség nagy részét, és mindössze néhány építmény maradt meg, amiből kiindulhatnak, hogy milyen is volt a korábbi civilizáció. Nagyjából az itt szereplő fiatal felnőtt karaktereknek, mint amilyen Sam is, a nagyszülei voltak fiatalok a Kataklizma idején, tehát messze nem egész 100 évről van szó, ami lejátszódott azóta. Itt felmerül egy kérdés a történetben, hogy vajon minek is szánta az írónő a regényét? Fantasynak vagy disztópiának? Esetleg vegyítette ezt a kettőt? A disztópiákban rendszeresen fedezhető fel sci-fi jelleg is, ugyanakkor ennyire erős fantasy, kentaúrokkal, trollokkal és ilyesmi lényekkel nem igazán. Legalábbis én eddig még nem találkoztam hasonlóval. Itt azonban utalás történik arra, hogy nem egészen 100 évvel korábban még ezek a lények sem léteztek, és csak a Kataklizma után derült ki, hogy van mágia a világban. Lehetett a Kataklizma előtti világ a mi jelenlegi világunk az elképzelés szerint? Érdekes. Mindenesetre én inkább továbbra is a fantasy kategóriába sorolnám ezt a sorozatot.

A kisregényben megismerkedhetünk Sam családjával, megtudhatjuk, hogy miként találkozott Steffel, és milyen volt az a veszélyekkel teli világ, amiben ekkoriban éltek. Még úgy tűnt, hogy csak egy életük lesz, és az is szenvedéssel fog eltelni. A közösségük vezetője a még emberi formában létező Janan, aki egy útja során bár fogságba esik, de miközben a kiszabadítására sietnek, megfejti a Főnixek titkát, és így talál módot arra, hogy önmagát valamiféle felsőbb hatalommá változtassa, míg a többieket magához láncolva újabb és újabb inkarnálódást tegyen lehetővé a számukra.

Én annyira nem kedvelem, amikor egy nő megpróbál férfi szemszögből megírni valamit. Akár egy novellát/fejezetet/regényt. Nem állítom, hogy ez csak rossz lehet, de túl sok a buktató, és túl nagy az esélye annak, hogy félresikerült ahhoz, hogy megérje. Jodi Meadows stílusa már jól érezhető így 2 teljes kötet után, és nem sokat változik a kisregényben sem. Nekem nagyon hasonló volt az ahogy Ana és ahogy Sam szemszögéből írt, és ettől az utóbbi egy kicsit kiesett a szerepéből. Legalábbis ahhoz képest, amilyennek a trilógiába megismerhettük őt. Talán pont ez volt a cél, elvégre 5000 évvel korábban játszódik mindez, nekem valahogy elcsúszott kicsit a dolog.

Ami jó ötlet, hogy közelebb hozza egy kicsit Sam karakterét az olvasókhoz az által, hogy megmutatja azt az életet, amire már maga a fiú sem emlékszik a trilógiában, Janan jóvoltából.

Korábban nem olvastam még ilyen „feledik” kisregényt egyik nagyobb trilógiához sem, és most sem vagyok biztos abban, hogy a továbbiakban már mindegyikhez el fogom olvasni a bónuszba írt részeket is, de annyi látszik, hogy ötletes kiegészítése, egy kis pihentető kitérő lehet az egyébként kerek egésznek megtervezett sorozathoz/trilógiához. Kicsit olyan, mintha egy író/írónő fanficet készítene a saját regényéhez.

Paraméterek:

Kiadó: Katherine Tegen Books

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma: 138

Nyelv: angol