Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita

A különösen érdekes ebben a regényben az, hogy a megírásának és kiadatásának története legalább annyira izgalmas, mint maga a cselekmény. Pont a képen is látható kiadás szerencsés birtokosának mondhatom magam, melynek végén egy „A kézirat, amely nem létezik” című utószó is található. Ebben olvasható A Mester és Margarita születésének kalandos története, mely nem fejeződött be azzal, hogy Bulgakov többé-kevésbé elkészült a könyvvel, melyet később még évekig toldogzatott-foldozgatott, sőt, a halála után még a feleségének is jutott ebből a feladatból bőven. Mikor pedig már tényleg úgy tűnt, hogy elkészült a regény, akkor a kiadás körül merült fel annyi probléma, hogy csodának minősíthető, hogy végül nem adták fel teljesen azt az álmot, hogy valaha is a könyvesboltok polcain lehessen látni ezt a kötetet. Ha lehet hinni az utószónak, akkor a képen látható kiadás (Európa Kiadó, 2009) szövege az eddig legteljesebb és leghitelesebb a megjelentek közül. Ezt követően az Európa Kiadó szinte minden évben készített új kiadást, de nem tudok róla, hogy a tartalomban történt volna bármilyen változás.

Sokan és sokféleképpen értelmezték már ezt a regényt, és Bulgakov szándékát, hogy mit is szeretett volna általa megjeleníteni. Úgy gondolom, ennyi elemzés mellett már felesleges lenne készíteni egy újat, ezért most még csak próbálkozás szinten sem mennék bele hasonló fejtegetésbe. Inkább a cselekményre, és a személyes élményre szorítkozok a témában.

A kötet két nagy részletre van felosztva, első és második könyvre. Érdekessége, hogy a címben megjelenő szereplők egyike, Margarita, egészen a második könyv kezdetéig csupán említés szinten van jelen, és még úgy is kevésszer, holott a cím alapján főszerepben képzelheti el az olvasó.

A cselekmény három történet fonalát követi nyomon, melyek nagyon érdekesen, és sokszor bonyolultan gabalyodnak egymásba, ahogy halad előre a regény. Az egyik szál, mely rögtön a kötet elején megjelenik, Woland professzornak és kíséretének története, aki a fekete mágia mestereként mutatkozik be, ám valójában nem más, mint a Sátán megtestesülése ezen a földön, aki ezúttal éppen Oroszországot látogatja meg, hogy jó alaposan megkavarja a hétköznapi életet. A második egy szerelmi szál, melynek főszereplői a titokzatos író, aki Mesternek hívja magát és kedvese, Margarita. A harmadik pedig Poncius Pilátus és Jézus története, ami gyakorlatilag a szereplők által kerül elmesélésre, és így fonódik bele a teljes cselekmény hálójába. Nem vagyok szakértő a kérdésben, hogy a regény erről szóló fejezeteinek mekkora része fantázia, és mi az, amit ténylegesen történelmi feljegyzésként fogadnak el, mindenesetre az író élvezetes és olvasmányos formában tálalja az eseményeket.

A regény elején több okból kifolyólag is megéri jobban odafigyelni a részletekre. Az egyik, hogy az orosz írók szokása szerint sok-sok szereplő kerül bemutatásra, és ezeknek természetesen legalább három nevük van, ami nem egyszerűsíti meg a gyors megjegyzést. A másik részben ehhez kapcsolódik, mivel Woland megjelenésekor annyira összekuszálódnak a szálak, és olyan sok kapcsolódás alakul ki a különböző, néha csak éppen megemlített részletek között, hogy ha nem figyel az olvasó, akkor viszonylag könnyen elveszítheti a fonalat az egyes apróságok összefüggését illetően. Az első könyv kuszaságából kikeveredve, a második könyv már lényegesen lineárisabb cselekményt taglal, ami továbbra is érdekes, de már messze nem annyira eseménydús, mint az első. Én személy szerint az elsőt jobban élveztem, szórakoztatóbb volt olvasni, erősebben lekötött és ötletesebbnek is találtam. Nem állítom, hogy a regény második felében csökkent volna a színvonal, de én akkora váltást érzékeltem sok szempontból, hogy attól egészen módosult az élmény is.

Az elbeszélés E/3-jű, olvasmányos, és lényegesen lendületesebb, mint azt az egyébként még sokat emlegetett orosz klasszikusoktól megszokhattuk. Emellett megjelenik a humor is, bár annak inkább fekete formája, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szórakoztató lenne, csupán az átlagosnál megosztóbb lehet olyan szempontból, hogy az egyes olvasók hogyan reagálnak rá.

A Mester és Margarita egy sok szempontból egyedülálló regény, és nem csupán a saját korában, hanem a teljes irodalmi repertoár szempontjából. Nem hinném, hogy könnyedén előfordulhatna, hogy a közeljövőben bármi hasonlóval találkozzak. Úgy gondolom, ez a regény azok számára is megfelelő lehet, akik alapvetően annyira nem kedvelik az orosz irodalmat. Egészen különleges élmény volt olvasni, ráadásul meglepő részletességgel meg is maradt az emlékezetemben, és ez önmagában is sokat elárul a történetről.