Háy János - A mélygarázs

Ritkán kerül a kezembe kortárs magyar irodalom, bár nem direkt kerülöm vagy ilyesmi, egyszerűen csak így alakult. Ezt a könyvet is kaptam, és azt kell mondanom, hogy a borító hátulján szereplő (és így a könyvesboltok honlapján is megtalálható) rövid összefoglaló nagyon frappáns és figyelemfelkeltő. Sokkal nagyobb lelkesedéssel fogtam bele így az olvasásába, mintha egyszerűen csak a cím alapján futottam volna neki.

Dióhéjban úgy lehetne összefoglalni, hogy egy szerelmi háromszög történetét írja le. Egy házaspár és egy nő a főszereplők. Az író nem annyira magukat az eseményeket fejtegeti, egészen úgy ír róluk, mintha az adott helyzetben természetesek, és magától értetődők lettek volna a szereplők tettei. Sokkal inkább a gondolati háttérrel foglalkozik, hogy mi is vezet pontosan azokhoz a bizonyos helyzetekhez, amiket a szereplők átélnek a regényben. Ettől pedig egy élesen kirajzolódó társadalomkritika is megjelenik a könyvben.

A teljes kötet igazából öt fejezetből áll, de ebből valójában három hosszú fejezet képvisel három nagy egységet. Ezeket a három főszereplő felváltva meséli el. Valójában ugyanazt a történetet olvashatjuk három különböző szemszögből, de azért mindegyikben van újdonság, valami olyasmi a saját érzéseiből vagy életéből, amit a másik nem tud elmondani. Az esetleg újra megjelenő helyzetekben többnyire az derül ki, hogy mennyire különbözőképpen is látták az adott szereplők, holott talán azt hitték, hogy ismerik a másik gondolatait. Érdekesség, hogy nem szerepelnek nevek, és valahogy ez nem is hagy maga után hiányérzetet.

A jelenetek a múltban játszódnak, öt évvel ezelőtt, és nagyon kevés, ráadásul sokáig igen zavaros leírást lehet csak találni a jelen eseményeiről. Igazán pontosan csak a könyv végén tisztul le, hogy mi is történt valójában, addig csak kaotikus utalgatások vannak rá. A helyszín Budapest.

Az első fejezetben a szerető nő kezdi el mesélni a történetet, és egy nagyon érdekes, mesés metaforán keresztül ír le mindent. Királylányokkal, hercegekkel, sárkányokkal, ahogy azt megszokhattuk leginkább a népmesékben, mégis tökéletesen érthető, hogy mi is rejlik ez a fajta elbeszélés mögött. Itt kiderül nagyjából, hogy alapvetően mi is történt, hogyan ismerkedett össze ezzel a házas férfival, és lett a szeretője. Persze főleg a maga érzelmi vonalát követve végig, ahogy minden másik szereplő is a későbbiekben. Bár nagyon érdekes ez a fajta történetmesélés, de a végére azért kicsit fárasztóvá válik. Azt gondolom, pont elég volt belőle annyi, ameddig ez a fejezet tartott, és én mondjuk az összes közül ezt kedveltem a legkevésbé.

A következő nagy egységben jön a férj leírása. Mivel egy férfi íróról beszélünk, ezért önmagában is egyértelműnek tűnik, hogy ő maga ebbe a gondolatmenetbe tudott beilleszkedni a legjobban. A könyvnek ez a legzavarosabb egysége, a legtöbb gondolatfutatással és kitérővel. Itt jelenik meg a társadalomkritika is, amivel kapcsolatban az a furcsaság, hogy úgy tűnik, hogy inkább a társadalomkritikában van elbújtatva a cselekmény, és nem fordítva, mint ahogy az általában szokott történni. Háy valami hihetetlen éleslátással és tájékozottsággal, különösebb kertelés nélkül írja le a gondolatait, amik persze itt a főszereplő férfi gondolataiként jelennek meg. Rendkívül szarkasztikus szemmel figyeli a világot, és nagyon jó meglátásai vannak. Sokszor ír E/2.-ben, ami egy nagyon különleges módja a véleménykifejtésnek, mivel az olvasó furcsán a sajátjának is érezheti a gondolatokat. Talán pont emiatt a vélemény áradat miatt válik kicsit összefüggéstelenné és zavarossá a történet, mindazonáltal én ezt a részletet kedveltem a legjobban. Egyébként is nagyon szeretem a szarkasztikus stílust, és a regénynek ebben a szakaszában az író ezt valami mesteri szintre emelte.

Az utolsó nagyobb egység a feleségé, aki lényegesen összeszedettebben, lineárisabban meséli el a történetet, mint a korábbi két szereplő. Valójában a férj által furcsa, és egymás mellé dobált gondolatok sokasága itt áll össze úgy igazán egy történetté. Letisztultan fogalmaz, amitől valódi elbeszélés jelleget ölt a cselekmény, a korábbi metaforikus és gondolatfuttatásos egységekkel ellentétben. A legérdekesebb, hogy két különböző szemszög után még ezt a harmadikat is könnyedén be tudja fogadni az olvasó. Valahol minden szereplő indíttatásai és érzései megérthetőek, talán még jogosnak is nevezhetőek. Mindegyikükben van valami, amivel szimpátiát tudnak kiváltani. Bár ez itt erősen szubjektív. Én még nem keveredtem hasonló helyzetbe, ezért nagyjából minden szereplővel egyformán együtt tudtam érezni. Viszont, hogy ha valaki már esetleg volt olyan helyzetben, mint bármelyik a felsorakoztatott három fő karakter közül, akkor jobban bele tudja élni magát az adott szereplő helyzetébe, és ez által valószínűleg ő lesz számára a legszimpatikusabb.

A múltban játszódó események, hogy hogyan keletkezett egy ilyen szerelmi háromszög, az igazából nem képez titkot, mert nem annyira a valódi történéseken van a hangsúly, hanem sokkal inkább azok érzelmi és gondolati hátterén. A magyarázatot keresve a szereplők mindig visszanyúlnak a régmúltba is, kiderül mindenkinek a családi háttere, az okok a helyükre kerülnek idővel, és kikerekedik egy tömör történetnek az érzelmileg nagyon komoly és szövevényes háttere. A jelen cselekménye nagyon rövid, sokáig teljesen kaotikusan elmesélt, viszont ettől rendkívül izgalmas is. A könyv vége egészen elképesztő fordulattal zárul, ami szintén nem annyira magukat a lineárisan zajló eseményeket rúgja fel, hanem sokkal inkább érzelmileg nevezhető fontosnak.

Engem teljesen magával ragadott a könyv. Háy Jánosnak elképesztő a stílusa, teljesen le tudja taglózni az olvasót. Kemény és konkrét véleménye van mindenről, és tiszteletreméltónak gondolom, hogy ezeket kerekperec ki is meri mondani, még akkor is, ha eköré nagyon ügyesen és pontosan felépített egy abszolút realisztikus történetet is.