Cassandra Clare - Az angyal (Pokoli szerkezetek #1.)

Azt hiszem, hogy az egész ajánlóból erősen ki fog ütközni, hogy nagyon-nagyon tetszett nekem ez a könyv, ezért már inkább le is szögezem ezt a tényt a legelején. Teljesen magával ragadott és elvarázsolt az írónő által alkotott világ.

A Pokoli szerkezetek trilógia tulajdonképpen az Elveszett ereklyék sorozatnak az előtörténete, de önmagában is teljesen érthető, és kerek egészet alkot. Van rendes lezárása a cselekménynek, így aki hozzám hasonlóan önmagában szeretné olvasni a trilógiát, az teljesen nyugodtan megteheti.

A történet helyszíne a 19. századi London, ahol az emberek között mindenféle fantasztikus lények élnek, de tökéletes álcájuknak köszönhetően többé-kevésbé rejtve maradnak a kíváncsi tekintetek elől. Vámpírok, vérfarkasok, tündérek, koboldok, démonok, boszorkánymesterek és a főszerepben tetszelgő árnyvadászok vagy nephilimek, ahogy a könyvekben hívják őket. Az árnyvadászok az Angyaltól származtatják magukat, és ők az árnyvilág harcosai, akik arra tették fel életüket, hogy megvédjék a mit sem sejtő embereket a démonoktól. A teljes világnak megvannak a maga alapvető szabályszerűségei, amikbe csak lassanként lesz beavatva az olvasó, de éppen ettől válik annyira izgalmassá a felfedezése.

A történet főszereplője Tessa Gray, aki egészen különleges, még az árnyvilágban is szokatlan képességgel bír, de ennek egészen addig nincsen tudatában, amíg el nem rabolják, és kényszerítik rá, hogy megtanulja használni. Ekkor kerülnek képbe az árnyvadászok, akik egy szerencsés véletlen folytán bukkannak rá, és mentik meg a fogva tartóitól, akik állításuk szerint a titokzatos Magiszternek szánják feleségül. Az igazán izgalmas rész pedig itt következik, amikor a szálak összekuszálódnak, és az addig jól felépített rendszer egy csapásra összedőlni látszik. Nyomozás, félrevezetés, árulás és ravaszság színesíti az egyébként elképesztően ötletesen és bonyolultan megalkotott cselekményt. Emellett pedig nem hiányozhat a romantikus szál sem a regényből.

Itt csatlakozik Tessához a szereplők sorában Will és Jem, akik fiatal, de nagyon tehetséges árnyvadászok, ám mindkettejüknek megvannak a maguk jellegzetes problémái. Will úgy tűnik, képtelen kedvesen és rokonszenvesen viselkedni az emberekkel, állandó cinizmussal szemléli a világot, és ott szól be mindenkinek, ahol tud. Bizonyos pillanatokban lehet azonban érezni, hogy kilóg a lóláb, és a fiú valahogy nem természetes ebben a szerepében, a titok megfejtése azonban az olvasókra vár. Jem egészen más jellegű gondokkal küzd. Komoly betegségben szenved, és az élete hajszálon függ, ugyanakkor ő egy kedves és szelíd karakter, aki rendkívüli érzékkel kezeli morcos barátját.

A karakterábrázolást összességében jónak tartom. Mindannyijuknak van valamiféle különleges titka, vagy valamilyen elhallgatott részlet az életükből, ami halványan bár sejthető, de némelyikre igen sokára derül csak fény (esetleg csak a trilógia következő kötetében). Az abszolút kedvenceim Will és Magnus Bane voltak. Az utóbbi egy boszorkánymester, aki nagyjából a kötet közepén kerül bemutatásra, és a teljes trilógiában különleges szerepet tölt be, de már az első részben is valamilyen egészen furcsa módon szerethető. Főleg talán azért, mert a fajtájáról, a boszorkánymesterekről, eléggé megosztó képet fest az írónő, és úgy tűnik, ő maga nagyon sokféle szempontból kivétel az általánosan felállított szabályok alól. Emellett pedig bölcs karakter, aki gyakran világít rá a dolgok lényegére.

Ami nekem kifejezetten tetszett, hogy a könyv szinte minden fejezetében valamilyen meglepetés, újdonság éri az olvasót, éppen ezért a cselekményből nem árulok el több részletet, mivel senkit nem szeretnék megfosztani a felfedezés örömétől.

Minden fejezet előtt egy rövid idézet olvasható, ami általában jól jellemzi a soron következő részletét a könyvnek. Az írónő remek érzékkel válogatta a verseket, soknak utána is néztem később, és némelyik egészen a szívemhez nőtt. Emellett Tessán és Willen keresztül beleszövi még az olvasás szeretetét, és így sok más regény címét is a történetbe. Bizonyos karakterek és más szerzők - például Dickens - könyveiben megjelenő szereplők élete és érzései között párhuzamot is von. Külön nyomatékosítva azzal, hogy ezeket a gondolatokat a szereplőivel mondatja ki. Ugyanígy gyakran a fejezeteken belül is megjelennek idézetek, melyeket adott karakterek szavalnak el, és általában illeszkednek az akkori helyzetükhöz. A fentebb is említett Charles Dickens regényei különösen sokszor kerülnek terítékre, és annyira jól kiragadott részletekkel, hogy az olvasónak ténylegesen kedve támad belenézni ezekbe a kötetekbe is.

Az elbeszélő E/3.-jű, ami egészen kellemes változás a mai ifjúsági irodalom főként E/1.-ben írt regényei között. Nagyon olvasmányos, és külön fontosnak tartom kiemelni, hogy nem mindent tudó az elbeszlő, így nem is leplezheti le az esetleges összeesküvéseket vagy titkokat. Tényleg komoly erénynek tartom, hogy nagyon fordulatos, és sokszor kiszámíthatatlan a történet. A bizonyos elejtett kis részletek a legtöbbször csak a lelepleződés után válnak ténylegesen világossá, mindaddig tökéletesen illeszkednek a cselekmény medrébe.

Azt hiszem, a kissé megmagyarázhatatlan ódzkodásomnak a vörös pöttyös könyvektől, ezennel hivatalosan is vége. Valamiért, talán a Twilight sorozat miatt, az az elképzelés élt a fejemben, hogy ezek amolyan vámpíros, vérfarkasos történeteket tartalmazó kötetek, amiknek az elolvasására azért nem éreztem olyan kimondottan nagy indíttatást. Ez a könyv jelentette számomra az áttörést, hogy felismerjem a tévedésem, és rájöjjek, hogy itt bármiféle fantasy jellegű világról lehet szó, ahol Az angyalhoz hasonlóan a vámpírok és a vérfarkasok is bár jelen vannak, de nem a történet központi szereplőiként, ami az én ízlésem szerint egy igen szerencsés felállás.

Az ifjúsági irodalomban a fantasy kedvelőinek tényleg csak ajánlani tudom ezt a trilógiát, aminek én magam is abszolút a rajongójává váltam.

Pont: 5/5