
A vélemények alapján, melyeket többnyire a barátaimtól
hallottam, kezdtem azt érezni, hogy ez a könyv valamilyen módon megosztó lehet
az emberek számára. Volt olyan barátnőm, aki kifejezetten szereti a „vörös
pöttyös” irodalmat, és ő pl. azt mondta, hogy a Shiver volt sokáig a kedvenc kötete. Mástól azt hallottam, hogy jó volt,
élvezte a történetet, viszont mindenki nagyon hamar letette, akiknek eddig
ajánlotta. Én mindenesetre nem tántorodtam el attól a már több hónappal ezelőtt
megszületett szilárd elhatározásomtól, hogy elolvassam ezt a könyvet. Nem
bántam meg a döntésemet.
A történetet E/1.-ben írta Maggie Stiefvater, ami általában
is megkönnyíti az olvasó bevonódását. A fejezetekben a női főszereplő, Grace és
a férfi főszereplő, Sam nézőpontja váltja egymást, így mindkét karakter
érzéseit, gondolatait láthatjuk, és nem csupán az egyik alapján
következtethetünk a másikéra. Itt, ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a
könyv vége felé többször is észrevettem, hogy a fejezetnél feltüntetett név nem
egyezett azzal, akinek éppen a bőrébe bújhattunk, ami az első néhány mondat
erejéig okozhat egy kis kavarodást az ember fejében kialakult logikában.
A trilógia nem foglalkozik vámpírokkal, itt a vérfarkasoké a
terep. Bár - mint írtam fentebb - nem olvastam még hasonló témájú könyvet, de
tetszett az, hogy itt nem a mitológiából jól ismert telihold fényénél való
átváltozás körül forog a farkasok története. Alakváltásukra a hőmérséklet
gyakorol befolyást. Hidegben vérfarkasok lesznek, melegben pedig
visszaváltoznak emberré. Ráadásul ez még csak nem is egy ördögi kör számukra,
mert hogy a ciklusok változnak: rövidül az emberi lét, és hosszabbodik a farkas
élet, egészen addig, amíg véglegesen át nem változnak vérfarkassá, és soha
többé nem tudják már felvenni az emberi alakjukat.
A cselekmény Minnesotában, Mercy Falls-ban játszódik, ahol
Sam már jól beilleszkedett tagja a farkas falkának, bár folyamatosan azon
igyekszik, hogy a lehető legemberibb maradjon, és ne hagyja elhatalmasodni
magában a farkast. Grace pedig egy, a mindennapokban átlagosnak látszó lány,
aki valójában kicsit sem az, de erre ő is csak később ébred rá. Az egyetlen
dolog, amit biztosan tud, hogy már-már megszállottan imádja a farkasokat,
különösen azt a sárgaszeműt, amelyik folyton figyeli az erdő szélének
árnyékából, és valamilyen különös módon vonzza őt a világuk, bár ezt önmagának
is nehezen ismeri be.
A regényben fokozatosan rajzolódnak ki a két főszereplő
mellett a különböző karakterek. Samhez kapcsolódóan a farkasok: Beck, aki
magához vette, és fiaként nevelte őt, miután megharapták, Paul, a falkavezér,
Salem, a dilis farkas és Shelby, a nőstény, aki inkább emberi mivoltát
igyekszik maga mögött hagyni. Grace mellett pedig megjelennek a barátnői: az
állandóan pörgő Rachel és a nyugodt Olivia, aki rajong a fotózásért és szintén
szereti a farkasokat. A középiskolából két fontos szereplőt ismerhetünk még
meg, egy testvérpárt: Jacket és a húgát, Isabelt. A legkevésbé sem szimpatikus
karaktereknek indulnak, de Isabel esetében kiderül, hogy a látszat néha csal.
Személy szerint, a könyv második felében számomra ő volt a legszórakoztatóbb
szereplő a beszólásaival és megjegyzéseivel.
A jelent történései mellett, általában egy-egy helyszínről
bevillannak Sam emlékei, így megismerhetjük a múltjának szívszorító vagy éppen
szórakoztató történeteit is, ami szerintem eléggé fontos azok után, hogy a
kötet elején a történet a dolgok közepébe vág, és sok kérdés lóg a levegőben csupán,
de hát ettől olvastatja magát egy regény, nemde?
Bonyodalomból persze van elég az emberek és a farkasok
világában is, melyekből sok-sok összekuszálódott szál itt-ott összefonódik, így
alkotva bonyolult rendszert. Új barátságok születnek, régi kötelékek lazulnak
fel a viszontagságok között, és természetesen a regény fő témájaként végig
jelen van a szerelem. Amikor belekezdtem a trilógia első kötetébe, akkor úgy
gondoltam, hogy ez egy kiszámítható befejezéssel bíró sorozat, és ez a
véleményem nem ingott meg így az első könyvön túl sem, ugyanakkor azt is el
kell mondanom, hogy a kiszámítható befejezés ellenére már a Shiver című kötet is sok érdekes
fordulatot tartalmaz. Persze az írónő nem akarta megkönnyíteni a szereplői
dolgát, de néhol úgy éreztem, hogy már egy kicsit túlságosan is
viszontagságossá válik a sorsuk. Annyi minden sújtotta őket szépen sorban,
főleg a kötet vége felé, hogy már szinte attól vált hihetetlenné, és nem az
egyszerűségtől. Hogy minden a helyén legyen, el kell ismerni azt is, hogy ettől
azért pörgőssé és izgalmassá vált a cselekmény, ami azoknak az olvasóknak is
megfelelő lehet, akik nem kedvelik túlzottan a hosszas leírásokat és
látszólagos egyhelyben állásokat.
Az írónő stílusát én gördülékenynek, élvezetesnek találtam.
Gyorsan kiolvastam a könyvet, ami további bizonyíték arra, hogy a történet
rendelkezik egyfajta húzóerővel. Ugyanakkor be kell ismernem azt is, hogy nem
tudtam tökéletesen beleélni magam. Lehet ez még az újdonság hatása, figyelembe
véve, hogy a vérfarkasok világa milyen nagyon távol állt tőlem eddig. Mikor
olvastam a könyvet, akkor élveztem a történetet, néha elnevetgéltem rajta, de
elszomorítani nem tudtak a komoly jelenetek, tehát egy bizonyos érzelmi
mélységet nálam már nem ért el. Illetve különösebb feszültséget sem éreztem az
izgalmasabb jeleneteknél, amit egyes könyvek (főleg az E/1.-ben íródottak) ki
tudnak váltani belőlem.
Saját fenntartásaim ellenére, mindenképpen ajánlani tudom a Shiver-t azoknak, akik kedvelik ezt a
világot, a „vörös pöttyös” könyvek művaját, és egy könnyed, de igényes
történetre vágynak, amibe bele tudnak merülni a mindennapokban egy kis
kikapcsolódást keresve.
Természetesen el fogom olvasni a trilógia folytatását, és
hamarosan jelentkezem egy beszámolóval az élményemről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése