
Egy nagyon jó barátomtól kaptam ezt a könyvet ajándékba, és
szinte azonnal el is kezdtem olvasni. Korábban még sosem olvastam Neil Gaimantől, de több okból is
komolyabb elvárásokkal futottam neki ennek a kötetnek. Egyrészről a hátoldalon
feltűntetett rövid összefoglaló alapján nagyon ígéretesnek tűnt a történet,
másrészről pedig már többször hallottam jó véleményt az íróról, és eléggé
megbízom a barátom ízlésében is, akitől kaptam.
Viszonylag ritkán olvasok véleményezéseket a spoilerektől
tartva, de most az első egy-két fejezet után nem bírtam a kíváncsiságommal, és
a korábban magasan értékelt ismertetők közül kettőt elolvastam Goodreads-en. Az
egyik nagyon felmagasztaló volt, csupa dicséret és csodálat, a másik viszont
inkább elmarasztaló, és a kritikákat hosszan kifejtő. Így utólagosan pedig azt
tudom mondani, hogy senki számára nem én fogom elbillenteni a mérleget
bármelyik irányba, mert bennem a könyv abszolút kettős érzést keltett. Néha azt
tapasztaltam, hogy egyes jelenetek teljesen magukkal ragadtak, mások viszont
kifejezetten rossz érzést keltettek bennem, és nem igazán tetszettek.
Az elbeszélésben E/3.-jű narrátor van, aki úgynevezett
„mindentudó” is egyben, mivel időről-időre beszúr néhány apró utalást, amik túl
kicsinyek ahhoz, hogy kikövetkeztethető legyen a folytatás, de elegendőek a
feszültség fokozására. Ez az egyik olyan dolog, ami magában a felépítésben -
vagy nevezhetjük írói technikának is - nagyon tetszett.
A regény főszereplője Árnyék, aki éppen börtönbüntetését
tölti, amikor a történetben bemutatásra kerül. A szabadulásáig csupán egy hét
maradt hátra, és alig várja, hogy hazatérhessen a feleségéhez, Laurához. Ekkora
azonban sokkoló hírt kap, miszerint Laura életét vesztette egy autóbalesetben,
melynek részleteiről csupán később fog értesülni. Így azonban néhány nappal
hamarabb hazaengedik, hogy el tudjon menni a temetésre. A repülőgépen
találkozik egy nagyon furcsa figurával, aki érdekes módon úgy tűnik, hogy
nagyon sokat, sőt, talán mindent tud róla. Szerdának nevezi magát, mivel éppen
ezen a napon találkoztak, és munkát ajánl Árnyéknak, amit ő azonnal
visszautasít. Az útjaik azonban újra keresztezik egymást, természetesen
egyáltalán nem véletlen módon, és a titokzatos férfinak sikerül meggyőznie
Árnyékot, hogy neki dolgozzon. A munka sok utazással jár, de hát elvégre őt már
úgy sem várja senki és semmi otthon, így ez nem lehet akadály. A furcsa
kalandok és megmagyarázhatatlan események pedig csak ez után kezdődnek el,
ráadásul olyan hirtelenséggel követik egymást, hogy sem a főszereplőnek, sem az
olvasónak nincs ideje felocsúdni ebből a bizarr, új világból.
Az egyes fejezetekben mindig Árnyék történetéről olvashatunk,
ám a fejezetek között a szövevényes cselekmény egészen más fonalát kapja fel az
író. Ezek egy címmel, ami általában az „Akik Amerikába jöttek” vagy „Valahol
Amerikában”, vannak leválasztva az addig zajló eseményekről, és egészen mások a
főszereplői, akik sokszor Árnyéktól teljesen függetlenül vannak jelen, a
történet egészének mégis fontos elemei, és idővel tökéletesen illő puzzle
darabokként a helyükre kerülnek. Ezek között felbukkannak időben párhuzamos, de
régi történetek is, amik arról szólnak, hogy az a sok féle ember, akik a
rengeteg különböző istent magukkal hozták, hogyan is kerültek Amerikába.
A regény eleje egy kissé még zavaros, bár ezt itt most nem negatív
értelemben mondom. Lehetne talán azt a szót is használni rá, hogy titokzatos,
és ez kicsit közelebb vinne az igazsághoz. Az olvasó még épp csak megismerkedik
a főszereplővel, és kezdi felvenni a történet fonalát, de máris rengeteg
kérdésbe, misztériumba ütközik. Ez persze alapvetően jó dolog, hiszen annál
kíváncsibb is lesz, és így könnyedén fog előregördülni a cselekménnyel együtt.
Zavaró volt viszont számomra, hogy semmilyen szinten nem
tudtam kötődni érzelmileg a főszereplőhöz, ami azt hiszem, azért történhetett,
merthogy ő maga sem mutat semmiféle érzelmet. Olyan, mintha a belső, lelki
történései egyszerűen kimaradtak volna a könyvből, mintha ilyenekkel abszolút
nem is rendelkezne. Egy börtönviselt ember esetében még hagyján, hogy mondjuk
kívülről olyan, mintha kiműtötték volna az érzelmekért felelős központot az
agyából, de amikor halad előre a cselekmény, és lassan megbizonyosodhat róla az
olvasó, hogy Árnyék tényleg olyan, mintha nem rendelkezne semmiféle érzelemmel,
akkor az már kezd zavaróvá válni. Nekem legalábbis az volt, hogy
képtelen voltam aggódni, sajnálni vagy bármi egyebet érezni vele kapcsolatban.
Néhány másik karakter, akinek volt valamiféle emberi érzelmekhez fűződő
megnyilvánulása, sokkal jobban a szívemhez nőtt.
Bár maga a stílus is kicsit inkább az a lényegre törő fajta
volt, viszonylag kevés - bár élethű - leírással, és inkább a cselekvésre
helyezett hangsúllyal. A történet iszonyú mozgalmas, nagyon ritkán van
bármiféle megállás benne, ami végül is gördülékennyé teszi az eseményeket,
viszont hosszú távon szemernyit fárasztó is tud lenni.
Aki esetleg valamennyivel jobban ismeri a germán, egyiptomi,
görög, skandináv, stb. kultúrák mitológiáját, az még találgatni is tud kicsit,
hogy az istenként bemutatott karakterek mögött pontosan kik is rejtőznek,
mielőtt ez még kimondásra kerülne. Ehhez ugye az is hozzátartozik, hogy néhány
talán inkább csattanónak szánt kijelentés ellaposodik, hiszen az utalgatások
miatt, ha nem is feltétlenül biztos az olvasó, de lehet egyfajta sejtése.
Azt hiszem, nekem a könyv befejezésével is részben ez volt a
problémám. Merthogy sajnos azt kell mondanom, hogy nem minden szempontból
tetszett a vége. Egy részről az egyik fő esemény, amit addig előkészített és
felvezetett, azt hatalmas katarzis helyett valahogy inkább enyhe csalódásként éltem
meg, mivel úgy éreztem, hogy inkább csak elpang a történet, mint a lassú víz,
és nem kirobban, majd hirtelen kerül a helyére az egész. Itt azonban még nem
ért véget a regény. Mivel a történet sok szálon fut, és rengeteg esemény zajlik
párhuzamosan, amik idővel ugyan közelítenek egymáshoz, de nem feltétlenül érnek
össze teljesen, ezért sok szálat is kell elvarrnia az írónak a végén. Ezek
közül pedig volt, ami tetszett, amit jó megoldásnak és kellemes zárásnak
tartottam, és volt, amivel én éppenséggel egyszerűen képtelen voltam
megbékélni. Leginkább azért, mert túlzottan erőltetettnek vagy mesterkéltnek
éreztem.
Amit viszont szerintem nem lehet vitatni, hogy a regény
többféleképpen is elgondolkodtatja az olvasót. Az egyik véleményezésben azt
olvastam, hogy „az ördög a sorok között van” - az angolból írt
szabadfordításban. Nem vagyok benne tökéletesen biztos, hogy ebben a kötetben
nekem sikerült a sorok között olvasnom. Nem tudom, hogy elsiklottam-e valami
felett, ami másoknak valami hihetetlen és komoly mondanivalót jelentett. Amit
tudok, hogy egyes részletei a könyvnek felkavaróak voltak számomra, ráadásul eleinte
igazán meg sem tudtam magyarázni, hogy mitől lettem feszült, és ez arra
késztetett, hogy keressem a válaszokat. Talán ez az a bizonyos „ördög”, ami ott
lapul a sorok között, és talán mindenki máshol találja meg. Elképzelhetőnek
tartom, hogy ebben áll a csodája. Az enyém csak egy vélemény a sok közül.
Végül pedig néhány fontos dologra szeretném felhívni a leendő
olvasók figyelmét. Az egyik, hogy homoszexualitás és szabad szájú erotikus
jelenetek is előfordulnak a könyvben. Nem ez a fő téma, de azért jelen van
itt-ott, tehát aki esetleg bármelyik dologra érzékenyebb vagy kevésbé szívesen
olvas róla, annak valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb regény. Másik dolog
pedig, hogy szerintem nagyon fontos, hogy figyeljetek a részletekre. Gaiman néha csak egyetlen mondattal is
elvarr egy olyan szálat, ami addig csupán lógott a levegőben. De nem ez az
alapvető oka annak, amiért szeretném ezt a gondolatot előtérbe helyezni, hanem
az, hogy sokszor a jelentéktelennek tűnő részletek által kerülnek a helyükre a
darabok, és áll össze a teljes kép bizonyos eseményekkel kapcsolatban.
Összességébe véve nekem jó élmény volt maga a könyv, abszolút
nem bántam meg, sőt, örülök, hogy elolvastam. Azt hiszem, akik szeretik Neil Gaimant, a kalandos, eseménydús
vagy a fantasztikus irányba húzó történeteket, azoknak ez a regény tökéletesen
megfelelő lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése