Jodi Meadows - Infinite (Newsoul #3)

A Newsoul fantasy trilógiának a befejező kötete az Infinite, ami viszonylag rövid, de annál eseménydúsabb időtartamot ölel fel főszereplőink életéből. A sorozat mondhatni teljesen megfordult az első részhez képest, ami kicsit túlságosan is lassan, szinte egyhangúan, kizárólag az érzelmekre építve telt el, az utolsó kötet azonban kifejezetten pörgősre, kalandosra sikerült, viszonylag kevesebb romantikus jelenettel, ami korábban nagyon is lányossá tette ezt a trilógiát.

Ha már a kötetek dinamikájánál tartunk, valószínűleg a második kötet, az Asunder volt a legjobb egyensúlyban, ami az érzelmes és az akció jeleneteket illeti. Ahogy az első kötetben, az Incarnate-ben kissé túlságosan hosszúra sikeredtek a lassú jelenetek, úgy ellenben a harmadik rész inkább túlpörgetettnek mondható. Egyébként is sok esetben érezhető, hogy „izzadságszagú” a regény, ami abból fakad, hogy az írónő a végére akarta hagyni Ana és Sam szerelme beteljesülésének nagy jelenetét, ettől viszont minden korábban elkezdett romantikus részletet valamilyen módon félbe kellett szakítania, és ez sokszor erőltetettre sikerült. Annyira nem vészes, mert igazán csak a kötet befejezéséhez közelítve, amikor már igen sokadjára történik valami hihetetlen közjáték a bensőséges pillanatok megszakítása érdekében, válik feltűnővé és valamelyest zavaróvá. Bár ez egyéni, hogy ki hányadik ilyen zsánerre épülő jelenettől kezdi kitépni a haját.

A történet éppen ott folytatódik, ahol az Asunderben abbamaradt. Anat tehát száműzték a városból, és Sam úgy döntött, vele tart majd az útja során, ami a körülményekhez képest egy egész nyugodt kis megoldásnak hangzik, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Még el sem kezdenek csomagolni, amikor hatalmas földrengés rázza meg Heartot, és ha ez még nem lenne elég, egy csomó embert megtámadnak azon az éjszakán, akik szimpatizálnak az új lelkekkel és védeni próbálják őket. Persze Anaék sem maradnak ki a buliból, sőt, a barátaik sem, úgyhogy egy egészen új tervvel kell előállniuk, méghozzá a lehető leggyorsabban. Hamarosan kisebb csoport gyűlik össze a város könyvtárában, hogy megvitassák a teendőket. A végleges döntés szerint pedig egy komolyabb létszámú társaság készül fel végül is arra, hogy útnak induljon, mivel a város nem biztonságos már többé számukra.

A történet kalandos jellegének jót tesz az, hogy a helyszín lényegesen tágasabb keretek között mozog, és a karakterek nincsenek most már bezárva egyetlen város területére. Bár a szereplők száma viszonylag limitált, mivel egy kis csoportban mozognak a regény legnagyobb részében, de ez idő alatt éppen elég elfoglaltságot talált ki számukra az írónő ahhoz, hogy ne váljon unalmassá a történet.

Ahogy az egy befejező részhez illik, az eddig csak sejtetett dolgokra, titkokra szépen lassan fény derül, és a puzzle összes darabja idővel a helyére kerül idővel. A történet szépen kerekedik ki, és végül is a kiegészítő részben, a The Phoenix Overture-ben megírt cselekmény is valamelyest elmondásra kerül Ana által, amikor végre többé-kevésbé sikerül lefordítania a templomban szerzett könyveket. Így tehát az sem marad ki semmi igazán fontos részletből, aki nem olvassa a kiegészítő kötetet. Az ilyen módon elhangzottakból egyébként még egy fokkal biztosabbá válik, hogy az írónő egyszerre szánta a trilógiát disztópiának és fantasynak, elvégre itt játszódik a Földön egy kataklizma utáni időben, és mégis megjelennek a különböző mágikus lények, amikkel azért jelenleg nem futunk össze nap mint nap.

A korábbi többféle morális kérdésből, most inkább arra az egyre helyeződik a hangsúly, hogy ki hogyan reagál a tényre, hogy 5000 évvel korábban beleegyeztek, hogy a reinkarnálódásukért cserébe Janan mindig elfogyasszon egy új lelket, aki így soha nem kaphatja meg az élet lehetőségét. Egy kicsit túlkapásnak érzem egyébként a reakciókat, amit az írónő ebben a helyzetben az embereknek tulajdonít. A végére egész jól letompítja azzal, hogy nagyjából két táborra oszlanak az alapján, hogy megérinti-e őket ez az információ vagy sem, és hogy kimondja, hogy persze mindenki fél a haláltól, és valamilyen módon még érthető is, hogy ezt választották, de őszintén elgondolva… nem hinném, hogy sokan elutasítanának egy ilyen ajánlatot. És az sem tűnik valószínűnek, hogy összeomoljanak a gondolat súlya alatt, amikor az egész annyira absztrakt és távoli valójában.

FIGYELEM! ENYHE SPOILER! Én személy szerint kicsit csalódásként éltem meg az utolsó igazán nagynak szánt jelenetet. Valahogy lapos volt. Az első rész végén annyira jól sikerült az akciós befejezés, ezzel szemben itt most jóformán társalgással és zenélgetéssel letudták a végső „nagy küzdelmet”. Alapvetően tetszett maga a megoldás, ötletes és kedves volt, de a kivitelezés nem volt az igazi.

Összességében azt lehet mondani a Newsoul trilógiáról, hogy kellemesen szórakoztató, de semmi igazán extra. Itt-ott vannak benne szellemes beszólások, jópofa jelenetek és izgalmas akciók, de nem tud fenntartani egy állandó felfokozott hangulatot, amitől igazán letehetetlenné válik egy könyv. Mivel magyar fordítás (egyelőre) nem jelent meg, ezért inkább azoknak tudom ajánlani, akik nem bánják, ha angolul kell olvasniuk, esetleg szeretnének egy kicsit gyakorolni (a reported speech-ben különösen ott van a toppon a sorozat az E/1-es mesélő jellege miatt).

Paraméterek:

Kiadó: Katherine Tegen Books

Kiadás éve: 2014

Oldalak száma: 418

Nyelv: angol

Jodi Meadows - Phoenix Overture (Newsoul 2.5)

Gyakran láthatjuk mostanában, főleg a sikeresebb sorozatok (leginkább trilógiák esetében), hogy készülnek amolyan, talán köztesnek nevezhető epizódok. Ezeket általában a számozásban is jelölik, mint feledik részek. Hosszúságra sem felelnek meg a sorozat egy teljes kötetének, inkább csak kisregények. Ilyen a Phoenix Overture is, amely a Newsoul trilógia kezdete előtti időket mutatja be, amikor az embereknek még csak egy élete volt, és nem kezdődött meg sorozatos inkarnációjuk, ahogy azt már később a sorozat első kötetében, az Incarnate-ben láthatjuk.

A kisregény tulajdonképpen magában is olvasható, így is egy történet, bár a befejezés egyértelműen lezáratlan, és csábít arra, hogy belekezdj a teljes trilógiába. Alapvetően a második és a harmadik rész közötti könyvnek jelölik, mert időrendileg ekkor adták ki, mégis az első kötetnek az ajánlója olvasható a végén, amiből sejthető, hogy inkább egy bevezető történetnek szánták. Valójában, aki már belekezdett a trilógiába, annak nagyjából bármikor olvasható. Nem tudom, a trilógia spoilerezi-e le jobban a kisregényt vagy fordítva, mindenesetre én megmaradnék az időrendiségnél, és a második-harmadik kötet között ajánlanám a fogyasztását.

Megjelennek a trilógiából már jól ismert karakterek: Stef, Whit, Orrin, Cris és Sarit, illetve mellettük néhány új szereplő is. A történetet Sam (vagy Dossam, ahogy tetszik) szemszögéből olvashatjuk, tehát ezúttal ő a főszereplőnk. Külön érdekes, hogy így az eredeti születési nemük szerint láthatjuk a karaktereket. Mint a trilógiából tudhatjuk, az inkarnáció nem mindig ugyanolyan nemet eredményez, így vannak, akiket a teljes kötetekben egy másik nemben ismerhetünk meg, és a váltás elég érdekes.

Tehát az időben nagyjából 5000 évet ugrunk vissza, amikor az emberek szenvednek az aszálytól, nincs igazán mit enniük, és elkeseredetten követnének bárkit, aki ennél jobb vagy egyszerűen más jövőt ígér nekik. Rendszeresen megemlítik a Kataklizmát, ami kipusztította az emberiség nagy részét, és mindössze néhány építmény maradt meg, amiből kiindulhatnak, hogy milyen is volt a korábbi civilizáció. Nagyjából az itt szereplő fiatal felnőtt karaktereknek, mint amilyen Sam is, a nagyszülei voltak fiatalok a Kataklizma idején, tehát messze nem egész 100 évről van szó, ami lejátszódott azóta. Itt felmerül egy kérdés a történetben, hogy vajon minek is szánta az írónő a regényét? Fantasynak vagy disztópiának? Esetleg vegyítette ezt a kettőt? A disztópiákban rendszeresen fedezhető fel sci-fi jelleg is, ugyanakkor ennyire erős fantasy, kentaúrokkal, trollokkal és ilyesmi lényekkel nem igazán. Legalábbis én eddig még nem találkoztam hasonlóval. Itt azonban utalás történik arra, hogy nem egészen 100 évvel korábban még ezek a lények sem léteztek, és csak a Kataklizma után derült ki, hogy van mágia a világban. Lehetett a Kataklizma előtti világ a mi jelenlegi világunk az elképzelés szerint? Érdekes. Mindenesetre én inkább továbbra is a fantasy kategóriába sorolnám ezt a sorozatot.

A kisregényben megismerkedhetünk Sam családjával, megtudhatjuk, hogy miként találkozott Steffel, és milyen volt az a veszélyekkel teli világ, amiben ekkoriban éltek. Még úgy tűnt, hogy csak egy életük lesz, és az is szenvedéssel fog eltelni. A közösségük vezetője a még emberi formában létező Janan, aki egy útja során bár fogságba esik, de miközben a kiszabadítására sietnek, megfejti a Főnixek titkát, és így talál módot arra, hogy önmagát valamiféle felsőbb hatalommá változtassa, míg a többieket magához láncolva újabb és újabb inkarnálódást tegyen lehetővé a számukra.

Én annyira nem kedvelem, amikor egy nő megpróbál férfi szemszögből megírni valamit. Akár egy novellát/fejezetet/regényt. Nem állítom, hogy ez csak rossz lehet, de túl sok a buktató, és túl nagy az esélye annak, hogy félresikerült ahhoz, hogy megérje. Jodi Meadows stílusa már jól érezhető így 2 teljes kötet után, és nem sokat változik a kisregényben sem. Nekem nagyon hasonló volt az ahogy Ana és ahogy Sam szemszögéből írt, és ettől az utóbbi egy kicsit kiesett a szerepéből. Legalábbis ahhoz képest, amilyennek a trilógiába megismerhettük őt. Talán pont ez volt a cél, elvégre 5000 évvel korábban játszódik mindez, nekem valahogy elcsúszott kicsit a dolog.

Ami jó ötlet, hogy közelebb hozza egy kicsit Sam karakterét az olvasókhoz az által, hogy megmutatja azt az életet, amire már maga a fiú sem emlékszik a trilógiában, Janan jóvoltából.

Korábban nem olvastam még ilyen „feledik” kisregényt egyik nagyobb trilógiához sem, és most sem vagyok biztos abban, hogy a továbbiakban már mindegyikhez el fogom olvasni a bónuszba írt részeket is, de annyi látszik, hogy ötletes kiegészítése, egy kis pihentető kitérő lehet az egyébként kerek egésznek megtervezett sorozathoz/trilógiához. Kicsit olyan, mintha egy író/írónő fanficet készítene a saját regényéhez.

Paraméterek:

Kiadó: Katherine Tegen Books

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma: 138

Nyelv: angol

Jodi Meadows - Asunder (Newsoul #2)

A fantasy trilógia második kötete, az Incarnate folytatása, sok lényegesen jobb első résszel indító sorozat gyengébben sikerült második részével ellentétben át tudta ugrani a minőségi lécet, hogy egy magasabb fokozatra lépjen. A még mindig gyakori lassabb, érzelmekre koncentráló jelenetek mellett ezúttal lényegesen több akciót, és szövevényesebb történetvezetést láthatunk, ami az egész cselekményt izgalmasabbá és feszültebbé változtatja.

Bár nekem az első kötet elolvasásával sem volt különösebb problémám, de míg ott sokszor emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy újra „kézbe vegyem” (minthogy e-book formában olvastam) a könyvet, ezúttal nehezebben szakadtam el a soroktól, és sokkal jobban vártam, hogy visszatérhessek a történethez. Nagyon sok olyan trilógiát olvastam mostanában, amik egy sziporkázó, vagy legalábbis eléggé harsány kezdés után a folytatásban teljesen leültek, összekuszálódtak, és valahogy sehogy sem akartak a helyükön lenni, aztán várhattuk a harmadik kötettől a megváltást. Örültem neki, hogy ezúttal egy olyan folytatást láthattam, ami felülkerekedett az első köteten. Rosszmájúan lehetne azt mondani, hogy nem is tette az írónő olyan magasra a lécet, de azt továbbra is szeretném hangsúlyozni, hogy az ötletet nagyon egyedinek és érdekesnek találtam mindvégig.

Az első kötetet záró csata, és sok-sok haláleset után, az Asunder némileg nyugodtabban kezdődik. A kedélyek is elcsitulnak Ana körül, de ez nem tart sokáig. Amint elkezdenek érkezni az új lelkek, hogy helyettesítsék az elvesztett régieket, ismét felizzik a gyűlölködés lángja. A történetben hiába kaptunk választ már néhány részkérdésre korábban, az igazi rejtélyek még mindig megoldásra várnak, és ahogy sorban a helyükre kerülnek a kirakós darabjai, és közelebb jutunk a válaszokhoz, úgy növekszik a feszültség és az izgalom is. Ana végre megismerheti az édesapja kutatását, mely a szilfekből indult ki, és oda jutott, hogy képes volt megmérgezni a reinkarnáció felett uralkodó Janant. Foglalkozik a templomból lopott könyvekkel, és lassan kezdi meglátni a mintázatot az eredetileg összepacsmagolt semminek tűnő szimbólumok között. A dolgát nehezíti, hogy a többiek szinte egyáltalán nem képesek emlékezni a titkokkal kapcsolatos kulcsfontosságú információkra, mert Janan hatalmat gyakorol a memóriájuk felett. Mindezen apróságok egy irányba mutatnak, és lassan vezetnek a megoldás felé. Ana azonban nem csak a milliónyi felmerülő kérdésre próbál választ találni, hanem mindeközben szeretné megvédeni azokat, akiknek a lelke az övéhez hasonlóan újonnan érkezett, és kiharcolni a tanácsnál, hogy járjanak el az ügy érdekében. A dolgot tovább nehezíti a gyűlölködők tábora, amit egy árulás előszele súlyosbít. Mindezen történések mellett nehéz lenne unatkozni, így a második könyv lényegesen jobban elkapja az olvasót, mint az első.

Az akcióval zsúfoltabb cselekmény mellett fut az érzelmi szál is, amitől ez a könyv igazán romantikus – kissé talán túl romantikus – és lányos lesz. A korábban viszonylag kevéssé megjelenő féltékenység kiéleződik, és látványosabbá válik a dilemma, hogy mi is a megfelelő tempó, és mi a helyénvaló egy olyan kapcsolatban, ahol bár egykorúnak tűnnek a felek, a fiú mégis 5000 évnyi emlékkel és tapasztalattal rendelkezik, míg a lány ehhez képest nagyon-nagyon fiatal, és teljesen tapasztalatlan. Ehhez az egyébként sem egyszerű kérdéshez még hozzájönnek Ana felnevelkedésének a körülményei. Bár egyébként amondó vagyok, hogy aki olyan módon szocializálódik, mint ő, annak még ennél is sokkal több nyűgje kellene, hogy legyen az emberi kapcsolatokkal, de végeredményben ez nem egy pszichológiai tanmese, hanem egy ifjúsági sorozat.

A kapcsolati kérdéskör mellett, ha valaki nagyon szeretné, akkor a sorok közül kiolvashat egyfajta utalást a rasszizmusra azon keresztül, ahogy a magukat felsőbbrendűnek tartó, 5000 éve a földön járó emberek próbálják különböző indokokkal kitaszítani az új lelkeket. Részben azért, mert másik, részben pedig azért, mert emiatt tartanak tőlük.

Összegezve elmondható, hogy a Newsoul sorozat második kötete lényegesen összetettebb, szövevényesebb és gördülékenyebb lett, mint amilyen az első volt. Az izgalmak fokozódnak, és a könyv befejezése alapján úgy gondolom, egy még inkább akcióra és mozgalmasságra épülő harmadik kötetre számíthatnak az olvasók.

Paraméterek:

Kiadó: Katherine Tegen Books

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma: 406

Nyelv: angol