Arkagyij és Borisz Sztrugackij - A hétfő szombaton kezdődik

Valószínűleg már észre vettétek, hogy van egy tendenciám arra, hogy borító alapján válasszak könyvet, ami lehetséges, hogy nem túl jó szokás, mégsem tudok lemondani róla, és újra meg újra megtörténik, hogy a fedőlapon akad meg a szemem egy üzletben. Eddig még nem kellett csalódnom az ilyen jellegű megérzésemben, így minden bizonnyal ez hozzá segít ahhoz, hogy továbbra is megbízzak ebben a módszerben.

A Sztrugackij testvérek kötetén is így akadt meg a szemem az egyetemi könyvtár jegyzet- és könyvesboltjának kirakatában, miközben az aulában lézengtem. Miután pedig a borító magára vonta a figyelmemet, már csak egy pillantás választott el a címtől, ami azonnal meggyőzött arról, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Ez az egyik legfrappánsabb és figyelemfelkeltőbb cím, amit az utóbbi időben láttam!

Nem sokkal később be is szereztem a könyvet, és nekikezdtem az olvasásának. Már a fülszöveg előre vetítette, hogy a Sztrugackij fivérek két síkúnak szánták a történetet, melyben a fantasy jellegű felszín alatt egy szatirikus ábrázolás bújik meg az irodában dolgozó kisemberek mindennapjairól. Hasonló esetben, amikor előre felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes a sorok között olvasni, mindig extra alapossággal látok hozzá a történethez, és igyekszem megtalálni benne azt a bizonyos többrétegűséget, ami elméletileg az alapját képezi, és a lényegét adja. Nem állítom, hogy A hétfő szombaton kezdődikben olyan iszonyatosan egyszerű lenne felfedezni ezt a kettősséget. Bizonyos helyeken nagyon feltűnő a mélyebb mondanivaló, máshol viszont egyáltalán nem jellemző, és inkább elviszik a történetet a megjelenő fantasztikus elemek, és a képzelt világ bemutatása.

Egészen addig, amíg egy barátom fel nem hívta rá a figyelmemet, fel sem tűnt, hogy a főszereplő, Szaska, akinek a szemszögéből láthatunk mindent, mennyire iszonyatosan idegesítő. Pedig visszagondolva tényleg az. Nagyon is. Még egy ilyen tesze-tosza alakot marha nehéz találni a világirodalom főhősei között. A legképtelenebb és legmegalázóbb dolgok úgy történnek meg vele, hogy szinte el sem csodálkozik rajtuk, arról pedig szó sincs, hogy esetleg megvédje magát. Valahogy, amikor én olvastam a könyvet, annyira kizártam gondolatban ezt a bénázó főszereplőt, hogy inkább csak egy furcsán megírt narrátornak tűnt, mint a történet részének. Egyáltalán nem tudtam sem empatizálni, sem kapcsolódni vele, ami sokszor a legfontosabb szempont az élvezhetőség tekintetében. Legjobb esetben is csak semmilyennek lehet nevezni ezt a főszereplőt, jónak semmi esetre sem.

A helyzetet többé-kevésbé megmentette az, hogy a három részre osztott történet második szakaszában megjelenik a többi szereplő, akik viszont rendkívül érdekesek. A BOVATKI igazgatója pédául, aki egyszerre két személy egyben, kimondottan izgalmas karakter. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy az ő rejtélyére fény derül a regényben - mert szerintem viszonylag sok minden maradt a levegőben lógva -, de végül mégis központi kérdésévé válik a történetnek. Összességébe véve lehet azt mondani a BOVATKI-ban dolgozó személyekről, hogy furcsák és különlegesek, és ha odafigyel az ember olvasás közben, akkor felfedezheti a kifinomult, szarkasztikus humort, ami valahogy a természetesség álcája alá rejtőzve könnyedén észrevétlen maradhat a karakterek bemutatása során.

Számomra nem volt mindig teljesen egyértelmű, hogy ki mennyi idős az intézetben, vagy miként maradhattak ilyen sokáig életben, mivel erre semmiféle magyarázat nem érkezik. Addig rendben van, hogy varázslók és boszorkányok, de ezen túl mégsem derül ki igazán, hogy mi a szereplők hosszú életének titka. Ez, persze, csak egy mellékvágány, de mivel most betört a gondolatmenetembe, ezt is megosztottam. :D

Nem állítom azt, hogy tökéletesen tisztában vagyok a korszak orosz történelmével, így könnyedén előfordulhat, hogy bizonyos célzások vagy karakterhasonlóságok felett elsiklott a figyelmem, és így nem tudtam teljes egészében kiélvezni a könyv mondanivalóját és szatirikus jellegét. Ettől függetlenül olvasható és szórakoztató. Az úgynevezett "felső rétege" a történetnek, ami erősen fantasy stílusú, egy valóságos őrület, de a jobb fajtából. Néha ez alól egyértelműen kitűnik, egyes esetekben pedig még meg is fogalmazódik az "alsó" megbúvó, komolyabb jelentéseket hordozó réteg.
Visszagondolva legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy ez egy lassan bemelegedő regény, aminek az első része még nagyon furcsa, a főszereplő rettenetesen idegesítő, és nehezebb megállni, hogy ne rakja le az ember, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy nehezebb felvenni, és folytatni a történetet, mert nem érezhető igazán, hogy ez az egész bárhova is vezetni fog. Az események látszólag teljesen értelmetlenek, abszolút kiszámíthatatlan, hogy mi fog jönni a következő pillanatban, ami alapvetően jó lenne, ha egy koherens elbeszélésről lenne szó, de a könyv első részére ez nem igazán mondható el, így a kiszámíthatatlanságot nem az írói bravúrosság adja, hanem az inkoherencia. Az egészet leíró talán legjobb kifejezés az abszurd.

A második rész már lényegesen jobb, bár még mindig sok minden lóg a levegőben, mégis tisztább az eseménysor, olvasmányosabb, gördülékenyebb a történet, a harmadik rész pedig már kifejezetten izgalmas és magával ragadó, így tehát elmondható, hogy egy biztosan felfelé haladó íve van a regénynek. Én személy szerint jobban kedvelem az ilyen könyveket, mint a biztonságos tempóban lefelé ívelő történeteket, ahol egy zseniális kiindulópontról a totális bénázásig fajul a cselekmény a kötet legvégére.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Metropolis Media
Oldalszám: 248

Lauren Graham - Egy nap talán

Milyen is lehet az, amikor egy színésznő könyvet ír egy kezdő színésznőről? Engem alapvetően ez a kérdés csábított olvasásra, amikor megláttam Lauren Graham, a Szívek szállodájának különc anyukáját alakító színésznő regényét. Végül is ő csak tudja, hogy miként műdnek ezek a dolgok, hogyan lehet eljutni odáig, hogy valaki komolyabb szerepet kapjon egy filmben vagy tv sorozatban.

Elolvasható, egyszerű és könnyed szórakozás, de nem mondanám, hogy el voltam ragadtatva. Egy ötös skálán mondjuk, hogy hármast adnék rá. Itt-ott vannak jó poénok, és érdekes valamennyire belülről látni egy olyan világot, amit máskülönben esélyem sem lenne megtekinteni, de ez minden.

A főszereplő egy húszas éveiben járó lány, Franny Banks, aki mindent igyekszik elkövetni azért, hogy állandóan foglalkoztatott színésznő legyen. Nem is igazán a hírnév hangsúlyos a könyvben, inkább az, hogy legyen rendesen munkája. Mellé jön még két fő karakter, a lakótársai, Jane és Dan. Mindhárman tulajdonképpen a filmiparban szeretnének elhelyezkedni, csak más-más területen, és mindannyian a létra legaljáról küzdik fel magukat apró lépésekkel.

Itt fel is merül az első probléma a könyvvel kapcsolatban. Ez a két fontosabb mellékszereplő nincsen túl jól kidolgozva. Úgy nagy általánosságban kapunk egy képet róluk, de semmi különösebben jó karakterrajz vagy karakterfejlődés nem zajlik le az ő esetükben (Frannyében is alig, ha már ez utóbbinál tartunk). A másik nagy probléma velük kapcsolatban, főleg Dannél, hogy részletesen le van ugyan írva, hogy miként küzdenek a saját kis munkájukkal, de a kötet előrehaladtával egyáltalán nem kerekedik le a történetük. És megint csak: a főszereplőé sem. Az mondjuk, legalább elindul valamilyen úton, inkább olyan sejtetős jelleggel, de aztán snitt, vágás, függöny leenged, és vége! A többit találjuk ki magunknak mi olvasók. Oké, hogy léteznek nyitott befejezések, na de ennyire?! Teljesen összecsapott a könyv vége.

A cselekmény valamennyire fel van építve egy vonal mentén, de azért erős kilengések vannak még ebben is. Az E/1-es szempont szerencsés, mert jól lehet vele takarózni ezekben a helyzetekben, de ha őszinte akarok lenni, akkor egy kissé kaotikus volt a teljes regény, ahogy pedig a végéhez közeledik, csak egyre rosszabb. Tényleg olyan, mintha az írónő időre dolgozott volna, és az utolsó fejezeteknél már ott állt volna a feje fölött lábdobogtatva, és bizonyos időközönként fájdalmasan ciccegve a kiadó, hogy ugyan mikor készül már el végre. Mikor láttam, hogy már csak úgy 10-20 oldal van hátra, már akkor feltettem a kérdést, hogy vajon ezt most, hogy fogja lezárni? Olyannyira bele volt még gabalyodva a történet közepébe, hogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy minden szálat el tudjon varrni. Nem is tudott.

A tanulság pedig ez a könyv alapján, hogy Lauren Graham bár tud írni, de még mindig jobb színésznő, mint írónő. Illetve jól látható, hogy a Szívek szállodájában betöltött szerepe nagyon illik rá (vagy benne felejtette magát ebben a szerepben, de reméljük, hogy ennél profibb). Ha valakit érdekel, hogy egy kezdő színésznő miként próbálkozhat egyáltalán boldogulni egy olyan nagyvárosban, mint New York, akkor egy könnyű nyár esti olvasmányként kezébe veheti ezt a regényt, de ne várjon tőle világmegváltó dolgokat.

Paraméterek:

Kiadó: Ballantine Books (eredeti), GABO (magyar)

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma: 344 (eredeti), 464 (magyar)

Eredeti nyelv: angol